Körös-éri-főcsatorna

A patak a lopakodást díjazza, nem a felszerelést. A víz kicsi, tiszta és sekély, minden hal ezerszer látta már a partot; az alulról közelítés, a lehúzódás és az árnyékod távol tartása a víztől többet ér bármelyik szerelésnél. A pisztráng és a pér a mélyebb zsebekben áll: a kis bukó alatti gödörben, a kanyar külső ívén, ahol a sodrás lyukat mosott, a benyúló gyökér melletti résben. A domolykó a bokrok alatt és ott lóg, ahol egy fa árnyékolja a felszínt. A nyúldomolykó, a fürge cselle és a küllő a sekély zúgókat tölti meg, és minden más fő tápláléka. Keresd a habcsíkokat a felszínen — a táplálékot hordó áramlási sávot jelölik, és a hal általában közvetlenül alattuk áll.

A legyezést erre a vízre találták ki: rövid bot, száraz légy vagy kis nimfa, a zsebeken és a sodorvonalak mentén úsztatva. A könnyű pergetés kis körforgókkal és mikro gumikkal a másik természetes választás, fölfelé dobva és a sodrásnál gyorsabban vezetve. Az úszós horgászat könnyű spiccbottal vagy rövid bottal, egyetlen csontival vagy gilisztával a mélyebb folyásokon átúsztatva pért, domolykót és nyúldomolykót hoz. Minden nehéz és terjedelmes idegen itt — a patakon a hal jóval azelőtt elriad, hogy a kosár leérne.

A tavasz tiszta és hideg, a hal kis nimfákat és csalikat vesz mélyen a gödrökben. A késő tavasz hozza az első rajzásokat, és a száraz légy életre kel; a nyár eleje a csúcs, különösen este. Nyár derekán az alacsony, meleg víz az árnyékos, oxigéndús zúgókba szorítja a halat, és a horgászat az első fényre korlátozódik. Az ősz színezi a patakot, a pér erősen táplálkozik, a pisztráng ívni indul fölfelé. A tél alacsony, hideg és csendes.

Minden patakot fölfelé horgássz, alulról dobva az előtted lévő gödörbe, mert a hal a sodrással szembe néz, és hátulról nem lát közeledni.